staking Binance

Hogyan lehet pénzt keresni a DeFi staking által?

A decentralizált pénzügy (DeFi – Decentralized Finance) hihetetlen mértékű hájpot teremtett maga körül a kriptovilágban az eltelt két évben, és több millió felhasználót tett milliomossá a „stakelt” eszközök után kapott kamatok által. Bátran kijelenthetjük hogy a DeFi forradalmasította az eddig ismert pénzügyi rendszert, hiszen a befektetők számára úgy képes nagyon magas hozamokat termelni, hogy a kriptovalutákkal még kereskedni sem kell. Ha pedig mindezt összehasonlítjuk a tradicionális pénzügyi piacokat leíró körülményekkel, mint a nulla közeli kamatok a megtakarítási betétek után, vagy az egyre erőteljesebb infláció, akkor még nagyobb fényben tündököl a DeFi staking.

Mi is pontosan a DeFi staking?

Hétköznapi nyelven úgy tudnánk a legegyszerűbben leírni a DeFi staking tevékenységet, hogy ez egy nagyon lukratív formája a passzív jövedelemszerzésnek azáltal, hogy a kriptovalutánkat hosszabb távra lekötjük egy staking szolgáltatás keretében. A staking népszerűsége az Ethereum 2.0 bejelentésével lendült fel, amely magával húzta a többi tokent is.

A teljes Defi Staking koncepció a Proof of Stake mechanizmus alapján működik, ahol a validátorok az alapján kapnak különféle jogokat (pl. szavazati, javaslati jogokat) a blokkláncon, amennyi kriptoeszközt lekötöttek, azaz stakeltek. A lekötött eszközök értéke után pedig ezek a „stakerek” hozamot kapnak kamat formájában. Ez a kamat a kapott jutalom azért, hogy a kriptoeszközöket hosszabb távon lekötve tartják.

Mi alapján kalkulálják ezt a kamatjutalmat?

A jutalmazási rendszer felépítése változik a DeFi protokoll és/vagy a blokklánc hálózat függvényében. De általánosságban azt mondhatjuk, hogy a következő faktorok alapján kalkulálódik a kamat:
– a lekötött eszközök mennyisége a hálózatban
– a staker által lekötött eszköz mennyisége
– a staking időtartama
– inflációs ráta
– a hálózat kibocsátási rátája

Hol indíthatom el a stakinget?

A DeFi staking fejlődésével egyre több opció nyílt meg a kriptofelhasználók előtt, ahol staking típusú befektetést kezdeményezhetnek.
Az egyik legegyszerűbb és legelérhetőbb formája a stakingnek, ha a nagy kriptotőzsdéken indítjuk el ezt a befektetést. Ma már a legnagyobb kriptotőzsdék is kínálják ezt a szolgáltatást, mint a Binance, Kraken, Coinbase, CEX.IO, KuCoin, emellett vannak erre szakosodott kisebb tőzsdék is mint a kínai HyperPay, a német StakeCube, Midas Investments. Az egyik lényeges különbség a tőzsdék között, hogy melyik token stakingjét kínálják. Összehasonlításképpen a Binance például 17 token stakingjét teszi lehetővé, többek között Algorand, Tron, Stratis, VeChain, Neo, Tezos, Ethereum 2.0, Cosmos, Elrond, Polkadot, és Cardano, míg a Coinbase kriptotőzsdén még csak három kriptoeszközzel lehet stakelni: Ethereum 2.0, Tezos, Cosmos. Jelenleg összesen 17 validált stakinget kínáló tőzsde működik a kriptotérben.

Staking szolgáltatók

A tőzsdék mellett működnek kimondottan stakingre fókuszáló szolgáltatók is, akiknek a szerepét egy tradicionális bankhoz lehetne hasonlítani. Ezek a szolgáltatók a befektetők nevében futtatják és menedzselik a node-kat a decentralizált PoS protokollok működéséhez. A legnagyobbak közé tartozik a Celsius Network, amely 29 tokent támogat, és az Everstake 23 tokennel. Token támogatásban kiemelkedik közülük a MyContainer, amelynél több mint 60 kriptoeszköz érhető el.

Van a staking-nek egy harmadik formája is, ami hideg staking-ként ismert. Ebben a formában az eszközöket egy offline, hidegtárcában tárolják, és a legnagyobb hardvertárca gyártók is támogatják. A Ledger tárcában például 3 token: Algorant, Tezos, Tron stakelhető. De kínál ilyen szolgáltatást az Atomic Wallet, Guarda Wallet, MathWallett, Cobo is. Fontos azonban megjegyezni, hogy itt is a stakelt tokent ugyanazon a címen kell tartani, mert ha mozgatjuk a kriptoeszközöket, akkor a lekötési periódust ezzel megszakítjuk.

A szolgáltatók negyedik nagy csoportját képezik maga a DeFi terület saját termékei az úgynevezett DeFi hitelező (lending) protokollok. Ilyenek a Compound, Aave, Curve Finance, Yearn Finance, Nuo Network. Ezek az Ethereumon blokkláncon futó decentralizált protokollok is támogatják a nagy tokeneket mint a Ethereum, Basic Attention Token, Bitcoin, Sai, Augur, USD Coin, Dai, and Tether Aave, Chainlink, és MakerDAO.

Milyen méretű ez a szektor?

A Staking Reward, a stakingre szakosodott adat aggregátor oldal elemzése szerint idén januárban körülbelül 44.9 milliárd dollár értékben volt lekötve kriptoeszköz. Az 5 legnagyobb értékben stakelt kriptoeszköz a Polkadot, Cardano, Avalanche, Ethereum és Algorand, és 9 kriptoeszköz esetében több mint 1 milliárd dollár értékben van stakelve a token. Ez a 9 kriptoeszköz adja a stakingben lekötött érték több mint 75%-át.

Mennyit lehet keresni a staking által?

Az előbb már felsorolásra került, hogy mely tényezőknek van hatása a staking bevételre. De a sok felsorolt token közül mivel érdemes akkor foglalkozni? Ennek az eldöntésére érdemes böngészni a www.stakingrewards.com weboldalt, amely jelenleg 181 eszköznek követi nyomon az alakulását. Itt több faktor alapján is sorba rendezhetjük a kriptoeszközket: piaci kapitalizáció, staking érték, jutalom mértéke, stb. Más sorrendet adnak ugyanis ezek a különböző szűrések. Ha a biztonságra törekszünk, akkor érdemes azokba az eszközökbe beszállni, ahol nagy a lekötött érték, ilyen a Cardano, Polkadot, Avalanche, Ethereum 2.0, Algorand, Cosmos, Tezos.

staking

Ha nagyobb a hajlandóság a kockázatra, akkor lehet stakelni a magas kamatot ígérő eszközökkel is mint a DDKoin, ChainX, Fusion, stb. Összehasonlításképpen míg a DDKoin 96%-os éves jutalmat ígér, addig a Cardano csak 7%-ot. A kockázati faktor ott jön be, amikor a coinoknak a piaci kapitalizációját vagy staking értékét hasonlítjuk össze. A Cardano több mint 40 milliár dolláros piaci kapitalizációval rendelkezik, míg a DDKoin csak 15 millió dolláros értékkel.


De nézzünk akkor a számok mögé

A kalkulációnkat öt kiválasztott kriptoeszközzel fogjuk elvégezni, három nagyobbal és két kisebb piaci értékkel rendelkezővel, de mindegyik token mögött stabil és hiteles csapat áll: Cardano, Ethereum 2.0, Polkadot, EOS és Tron.

staking

Az összehasonlítás végett mindegyik tokenből 1000 dollár értékű coint stakelünk, és annak számoljuk a hozamát 1 éves távlatban.

Ez az egyszerű kalkuláció is nagyon jól mutatja, hogy nem mindegy, melyik eszközbe fektetünk, hiszen a jutalék értéke az egyes eszközök tekintetében széles skálán mozog. A kiválasztott kriptoeszközökből a Polkadot a legjobb befektetés, hiszen ha lekötünk egy évre 26 DOT-ot, akkor éves hozamunk 130 dollár körül alakul majd.

Fontos szabályok

Ahogy várható volt a jutalék mértéke egyértelműen jelzi, mennyire jövedelmező egy adott eszköz staking-je. Mielőtt azonban még belevágnánk, érdemes néhány fontos szempontot figyelembe venni:

  1. Ne ragadtasson el senkit sem a staking jutalék mértéke. Nagyon sok más fontos faktort is mérlegelnünk kell, mielőtt döntést hozunk, ilyen például a kriptoeszköz reputációja, vagy a platform érettsége.
  2. Ha lehetséges, maradjunk a minél jobb reputációval rendelkező platformoknál, mint a Compound, Binance, Aave, ahelyett hogy a kripto vagyonunkat egy kockázatos platformon vagy eszközbe helyeznénk el. Tegyük ezt annak ellenére is, hogy az esetleg extrém nagy staking hozammal kecsegtet.
  3. Mindig használjunk megbízható elemzést, amilyet a nagy adatelemző szolgáltatók kínálnak mint a CoinMarketCap, DefiPulse, StakingRewars.
  4. A staking véglegesítése előtt mindig olvassuk végig az ÁSZF-et és az irányadó staking folyamatokat. Ezekben foglalják össze az olyan lényeges feltételeket, mint hogy egy tárcának állandóan internetre kell-e legyen csatlakoztatva, mi a minimum staking mennyiség, a staking felbontása után mennyi idő elteltével lehet elvenni a tokent, stb.

Idén is tovább fog növekedni a decentralizált és centralizált staking szolgáltatások köre és népszerűsége. Így egyre több okos és kecsegtető megoldással jelennek meg a piacon a szolgáltatók. Érdemes tehát beszállni ebbe a befektetési formába is, hiszen stabil hozamot kínál a staking, viszont legyünk mindig résen, és kerüljük a kockázatos és gyanús szolgáltatókat és kriptoeszközöket.

Coinmixed logo
Neked van
Kapsz
Email
Vásárlás regisztráció nélkül!
Telefonszám
Vezetéknév
Keresztnév
Tárcacím a kiküldéshez

Likeolj bennünket!

Facebook Pagelike Widget