Heti bitcoin árfolyam elemzés: intézményi befektetők után jöhet a lakossági bitcoin

Szokásos hó végi hullámvasútját járta be a bitcoin a héten. Amíg a hét első felében a medvék uralták a piacot, csütörtökre visszatért a vételi kedv a kereskedők körében.

Ez történt a héten a bitcoinnal: intézményi befektetők betáraztak, jöhetnek a többiek

A Coinshares elemző központ szerint alábbhagyott az intézményi érdeklődés márciusban a bitcoin iránt. Március utolsó hetében összesen 21 millió dollárnyi új tőke érkezett a piacra, ami 2020 októbere óta a legalacsonyabb szint az elemzők szerint. Ez pedig összecseng az alapvetően lagymatag kereskedési volumennel is, ami több, mint 10%-kal esett vissza a múlt héten a 2021-ben eddig tapasztalt átlag szinthez képest. Visszaesésre pedig már nagy szükség volt, ugyanis szeptember és február között a határidős bitcoin kereskedés forgalma több, mint ötszörösére duzzadt, az opciós kereskedés is hasonló pályát írt le.

Úgy tűnhet, hogy a nagybefektetők tehát már bevásároltak - legalábbis egy időre.

Úgy tűnhet, hogy a nagybefektetők tehát már bevásároltak – legalábbis egy időre.

A héten több befektetési alapkezelő is beadvánnyal fordult az amerikai értékpapírpiaci felügyelethez. A SkyBridge Capital és a Fidelity is szeretne egy-egy bitcoin ETF-et bevezetni a piacra. A bitcoin ETF szabályozott keretek között teheti lehetővé a bitcoin kereskedését, amire a piac már évek óta áhítozik. Azonban mivel a SEC az elmúlt években nem volt hajlandó döntést hozni a kérdésben, a piac tulajdonképpen önmaga organikusan létrehozta azokat a befektetési alapokat, amik bitcoinba befektetnek, ezáltal elérhetővé téve ezt a piacon szélesebb körben. Többek között most éppen a Goldman Sachs befektetési bank dolgozik azon, hogy olyan értékpapírokat bocsásson ki, aminek az árfolyama egy olyan alapot követ le, ami bitcoinnal kapcsolatos vállalatokba és közvetlenül bitcoinba is fektet. És hogy minek ide ennyi közvetítő szereplő? Egyrészt a bankszektor is szeretné kivenni a jussát a digitális pénzeket övező egyre nagyobb befektetői lelkesedésből. Azonban ennél sokkal prózaibb ok, hogy vannak olyan befektetési alapok, nyugdíj alapok, amelyek jelenleg csak ilyen formában tudnak kriptopénzbe fektetni. Egy, az amerikai felügyelet által jóváhagyott bitcoin ETF pont ezeket a közvetítő eszközökön keresztül végrehajtott bitcoin vásárolásokat egyszerűsítheti le sok nagybefektető részére. Ráadásul nem mehetünk el amellett a tény mellett, hogy csak az amerikai értékpapír piaci felügyelet ennyire finnyás a bitcoin ETF jóváhagyása területén. Kanadában és Brazíliában is jól működik már a tőzsdén is kereskedett bitcoin alap.

Alapvetően a bitcoin befektetés mögött két érv szokott feljönni: inflációs fedezeti eszközként tekintenek rá vagy pedig egy innovatív technológiaként. Az inflációs félelmeket már hónapok óta halljuk a piaci szakértőktől, azonban fontos látni azt is, hogy az amerikai központi bank által a piacra nyomott pénzmennyiséget hogyan is használta fel a gazdaság.

Nem véletlenül hivatkoznak digitális aranyként a bitcoinra, ugyanis a bitcoin már-már lassan kezdi átvenni az arany szerepét. Miközben a bitcoin piacára egyre gyorsabban zúdult be a tőke az elmúlt félév során, addig az arany piacáról majdnem 7 milliárd dollárnyi befektetői tőke tűnt el. Véletlen lenne? Aligha.

az arany piacáról majdnem 7 milliárd dollárnyi befektetői tőke tűnt el

Viszont az egyre növekvő pénzmennyiség egyelőre nem úgy csapódott le, mint ahogy azt sokan várták. A pandémiás helyzet okozta fokozódó bizonytalanságban az emberek nem kezdtek el eszetlenül költekezni az újonnan befolyó pénzösszegből. Az alábbi ábrán jól látszik, hogy a COVID előtti szintek sokszorosára nőtt a tartalékolás – leginkább a háztartások körében. A lakosságnál 1,3 billió (!) dollárnyi megtakarítás keletkezett. Ezzel a pénzzel valamikor valamit bizonyára kezdeni fognak.

a COVID előtti szintek sokszorosára nőtt a tartalékolás - leginkább a háztartások körében

A folyamat már el is kezdődött, egyre többen vannak azok, akik a hosszútávú megtakarításaikat bitcoinba fektették vagy éppen azt tervezik, hogy belépnek a kriptopénz szektorba befektetőként. Addig, amíg az amerikai központi bank nem változtat a monetáris politikáján és nem aggódik az inflációs nyomás miatt (mint ahogy ezt több alkalommal is kifejtette az elmúlt időszak során), addig a bitcoin befektetőket nagy meglepetés nem érheti hosszútávon.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a bitcoin árfolyama csak felfelé mozoghat. Mialatt az elmúlt hetekben az árfolyam oldalazásba kezdett az 50 és 60 ezer dolláros sávban, a bitcoin hegemóniája, azaz a bitcoin dominancia 60% alá esett. A múltban általában ez a szám jelezte az altcoin szezon kezdetét. A legutolsó löketet az adta az altcoin piacnak, hogy a VISA hétfőn bejelentette, hogy lehetővé teszi majd a tényleges kriptopénz integrációt, az USDC stabilcoin segítségével. Az Ethereum alapú stabilcoin használata egyrészt hatalmas lépés az elfogadottság területén, másrészt pedig nagy lökést adott az Ethereum árfolyamának is, ami a hírre reagálva 5%-ot erősödött pillanatok alatt.

Bár maga a bitcoin árfolyam nem adott egyelőre egyértelmű jelet, a fundamentumok továbbra is erősen tartják magukat

Bár maga a bitcoin árfolyam nem adott egyelőre egyértelmű jelet, a fundamentumok továbbra is erősen tartják magukat. A bitcoin blokkláncán a hashráta a múlt héten újabb rekordot döntött. Több, mint 165 millió TH/s a blokklánc hálózat számítási kapacitása. A hashráta fontos biztonsági mérőszám. Minél magasabb a blokklánc számítási kapacitása, annál nagyobb biztonságot jelent ez egy külső támadás ellen. Egyben azt is mutatja, hogy a bitcoin bányászok közé egyre többen csatlakoznak, a magas árfolyam miatt ugyanis sokaknak megéri a kezdeti nagy beruházási költséget vállalni, amit a hardver parkra kell fordítani, hiszen a kibányászott blokkok után járó bitcoin jutalom bőven kárpótolhatja ezt hosszútávon.

BTC/USD technikai elemzés: maximum két hétig csökken a bitcoin árfolyama

Végül a hétközepi hirtelen árfolyam csökkenés miatt pirosban zárta a hetet a bitcoin, azonban a hétvégi pozitív hangulatnak köszönhetően valójában a hullámvasútból csak egy hosszú leszúrás látszik a heti grafikonon.

A 2017-es grafikon elemzéséből az derült ki, a nagy bika piaci árfolyam emelkedés idején az egyes visszahúzások és korrekciók maximum 14-16 napig tartottak. Ennyi idő után ismét felfelé vette az irányt a bitcoin egy-egy kisebb nagyobb megtorpanás után. Legalábbis erre jutott Rekt Capital a legutóbbi elemzésében. Most egy hasonló ciklust zárhatott ezek alapján a bitcoin 13 egymás követő lefelé csorgó gyertyával, amivel 20%-ot vesztett a bitcoin az értékéből. Január óta ez már a harmadik hasonló erősebb korrekció volt, korábban 30% és 26%-ot gyengült a bitcoin két hét és egy hét alatt. Azonban, amikor feltámadt az árfolyam mindig magasabb rekordokat döntött, mint az korábban tapasztalható volt.

Január óta ez már a harmadik hasonló erősebb korrekció volt

A hosszútávú időhorizonton a technikai indikátorok továbbra is optimista képet festenek. PlanB, a StockFlow modell megálmodója, azt vizsgálta, hogyan fluktuál az RSI mutató a bitcoin felezési idejéhez képest viszonyítva. Ez alapján a 2021-es év nem tér el szinte semmiben 2013-tól vagy 2017-től. Azonban még további erősödést vár Plan B az árfolyamtól, ugyanis a korábbi csúcsokon több, mint 3 hónapot töltött a bitcoin erősen túlvett, 95 pontos szinteken, miközben most még el sem érte a mutató a 95-öt.

további erősödést vár Plan B az árfolyamtól

Kitekintés a jövőre: bitcoin kereskedési ötletek

A 4 órás grafikonon egy fordított fej-váll alakzatot rajzolt fel egy elemző. Ez alapján április elejére ismét megpróbálkozhat a bitcoin a 60 ezer dolláros ellenállás meghódításával.

kereskedési ötlet

A napi grafikonon egy órási háromszöget rajzolt ki az elemző. Véleménye szerint akár április végéig is elpattoghat az árfolyam kisebb-nagyobb esésekkel és emelkedésekkel, mielőtt kitörne az alakzatból a bitcoin felfelé vagy lefelé.

kereskedési ötlet

Az, hogy mennyi lesz a bitcoin árfolyama a jövőben igen nehéz megjósolni. A Bloomberg elemzői azonban mégis kísérletet tetettek a héten erre. Véleményük szerint, a jelenlegi árfolyam mozgás nem is a 2017-es, hanem a 2013-as árfolyam akcióhoz hasonlítható. Ezek alapján pedig 2024-re akár 400 ezer dolláros bitcoin árfolyamot is láthatunk majd a piacon.

kereskedési ötlet

 

Coinmixed logo
Neked van
Kapsz
Email
Vásárlás regisztráció nélkül!
Telefonszám
Vezetéknév
Keresztnév
Tárcacím a kiküldéshez

Likeolj bennünket!

Facebook Pagelike Widget