Fekete hattyú a bitcoin piacán

Heti‌ ‌bitcoin‌ ‌árfolyam‌ ‌elemzés:‌ ‌túl a fekete csütörtökön

Vásárlás most!

Elhagyták a bálnák a bitcoin piacát a héten, maguk mögött hagyva egy közel 50%-os szabadesést. 

A múlt hét elején még a 8000 dolláros szint környékét figyeltük, vajon mikor fog onnan visszapattanni az árfolyam 10 ezer dollár fölé. Azonban sokak számítását keresztül húzta a múlt csütörtök. Március 12-én két menetben, 12 óra eltéréssel hatalmas mennyiségű bitcoint öntöttek a piacra ezzel a bitcoin történetének legnagyobb zuhanását okozva.

8000 dolláron kezdte még a hét elején a kereskedést a bitcoin, 7800 és 8100 dolláros ellenállások között pattogott fel-le az árfolyam egészen csütörtökig. Március 12-én aztán jelentős forgalomnövekedés mellett hirtelen bezuhant az árfolyam. Az esés legalja 3860 dollár volt, mellyel minden létező technikai szintet kiütött a bitcoin árfolyam.

Mi történt? Mi lesz most? Nézzük meg, milyen lehetőségek maradtak most a bitcoin és a kriptopénzek piacán.

Bitcoin USD 60

Ez történt a héten a bitcoinnal: a fekete hattyú beúszott a kriptopénz piacra is

A héten a bitcoin kapcsán a legfontosabb esemény egyértelműen az árfolyam esés volt. Úgy tűnik a fekete hattyú beúszott a kriptopénz piacra is. Nézzük meg a helyzetet kicsit közelebbről.

A befektetők március eleje óta szabadulni próbálnak minden, értsd pontosabban: tényleg minden eszköztől. A részvényindexek esése kiütötte a 1929-es válság alatt tapasztalt eséseket, de esik az olaj és az arany ára is, melyek alapvetően menedék eszköznek számítottak.

A fekete hattyú elmélete már hetek óta kering a pénzügyi sajtóban utalva a jelenlegi koronavírusos helyzetre.  A fekete hattyú kifejezés egy latin mondásból származik, magyarul a ritka mint a fehér holló mondás illik a helyzetre leginkább. Egy ilyen esemény során matematikailag nem kiszámítható valószínűség mellett jelenik meg egy pénzügyileg/technológiailag/tudományosan nem várt helyzet, melyre aztán pszichológiai válaszreakció érkezik, rendszerint túlreagálva a helyzetet a bizonytalanság miatt. Mivel nincs a történelemben hasonló esemény, melyet referenciaként lehet tekinteni, a bizonytalanság miatt kiszámíthatatlan helyzet alakul ki.

A hagyományos pénzügyi piacokon a koronavírus megjelenése, a globális gazdaság leállásának fenyegetettsége miatt hatalmas eladási hullámot indított. Mivel minden eszközből igyekeztek menekülni a befektetők, így nem csoda, hogy a bitcoint is elérte a pánik hangulat. Mint azt a lenti 5 perces grafikonon is látni lehet, nagyon rövid idő alatt, mindössze 5-5 percek leforgása alatt 5-5 százalékot esett az árfolyam, 300-400 dollárokat ledolgozva magáról. Ilyen rövid idő alatt csak, akkor tud az árfolyam beesni ilyen mértékben, ha szó szerint öntik a kínálatot a tőzsdére. Ez is látszik a hatalmasra nőtt volumenen, tehát az látszik, hogy egy-egy nagyobb befektető, hatalmas nagyságrendben adott el bitcoint. Tehát egy vagy több bálna zárta a bitcoin pozicióját, mely összecseng a hagyományos piacon tapasztalt pánik eladással, ahol a részvényindexeket, aranyat, olajat, állampapírt, azaz szinte mindent eladnak, ami a portfólióban van, így idővel a bitcoin sem maradhatott ki.

Persze a bálna kiléte nem ismert. Elképzelhető, hogy egy intézményi befektető menkült ki így a bitcoin piacáról, ez a fekete hattyú elmélet keretében a valószínűbb esemény.

Emellett pedig felmerült az a piaci pletyka is, hogy a PlusToken csalás kapcsán összegyűjtött bitcoinok is részben felelősek a mostani esésért. Bár már több letartóztatás is történt az ügyben, az ügyhöz kapcsolódó tárca még igen csak aktív és naponta 1300 bitcoint ad el, miközben 100x tőkeáttéttel shortolja a piacot, így tulajdonképpen befolyásolva az árfolyamot, sosem tud veszíteni. Azonban ez a viselkedés inkább magyarázza a folyamatosan lefelé csorgó árfolyamot, mint pedig egy-egy pont szerű nagyobb értékesítést.

BTC graph

A legnagyobb zuhanások a bitcoin életében

Persze sokan mondják azt, hogy a kriptopénzek piaca amúgy is nagyon volatilis, és hogy itt már megszokott az árfolyam drasztikus változása. Jó jó, ez részben igaz, de valóban ennyire nagyot is szokott esni a bitcoin árfolyama?

Ha visszatekintünk az elmúlt 10 évre, akkor láthattunk már hasonló produkciót a bitcointól. Összehasonlításként most a napi grafikont nézzük, március 12-én 7985-ről esett az árfolyam 4775-ig ez 40%-os árfolyam gyengülésnek felel meg.

2017 decemberében tetőzött a bitcoin kicsivel 20 ezer dollár alatt, mely után jelentősebb eladási hullám indult el a piacon. Ekkor a legnagyobb piros gyertya 15785 és 11085 dollár közötti árfolyam mozgást fedett le, ez 30%-os napon belüli esést jelent.

BTC graph

Négy évvel korábban 2013 decemberében 1165 dollárnál tetőzött a bitcion árfolyam, innen aztán szintén meteorikus árfolyam esés követően zuhant 30%-ot az árfolyam egy nap alatt 1125 dollárról 790 dollárra.

BTC graph

A bitcoin történetében tehát ekkora zuhanás napon belül nem volt tapasztalható az elmúlt évek során, amikor teljesen összezuhant az árfolyam és beköszöntött a medve piac. Másfelől fontos kiemelni azt is, hogy a jelenlegi esés nem a “bitcoin lufi” kipukkanása, azaz nem arról van szó, hogy hirtelen megnőtt az árfolyam, amit a piac nem bírt el, sokkal inkább egy-egy nagyobb bitcoin eladási megbízás és a fenti fekete hattyú esemény áll a hátterében.

BTC/USD technikai elemzés: merre tovább?

A technikai elemzés alapja, hogy azt feltételezi, hogy az árfolyam egy adott helyzetben úgy viselkedik, mint azt korábban ugyanilyen feltételek mellett tette. Mint azt a fentiekből láthattuk, hasonló helyzet még nem igazán történt a bitcoin életében, sőt a hagyományos tőkepiacokon sem. Éppen ezért most rendkívül nagy volatilitás tapasztalható mindehol, ami jelentős árfolyam kilengéseket okozhat még a közel jövőben.

BTC graph

A múlt héten láthattuk, hogy a csütörtöki első eladási hullám után sem tudott az RSI visszakapaszkodni a normál tartományba. Az egészben az az érdekes, hogy egyértelműen túladottságot jelzett a mutató, mely alapján sokan már az első bálna manőver után, mikor az árfolyam még csak 5500 dollárig esett vissza, biztosan bevásároltak. Ekkor jött azonban pár órával később a következő hatalmas eladási megbízás, mely egészen 4000 dollár alá csökkentette az árfolyamot. Itt az RSI szintén jelezte a potenciális belépési pontot, és mivel itt már nem volt több a bálna zsebében, amit eladhatott volna, nyugodtan tudott is korrigálni az árfolyam.

A Fibonacci szinteket tekintve a közeljövőben a bitcoin 4500 és 5500 dollár között mozoghat, feltéve, hogy hasonló nem várt esemény nem forgatja fel a piacot.

A másik érdekesség, hogy ha eltekintünk a fekete csütörtöktől, február középén jelent meg egy aranykereszt az 50 és 200-as mozgóátlagok kereszteződésénél és az Eliot hullámok is pozitív piaci hangulatot mutattak hosszútávon. Az alapvető, hossztávú trend tehát a bitcoin piacán pozitív volt, egészen mostanáig, kérdéses, hogy valóban eddig tartott-e a lelkesedés a piacon, és a koronavírus okozta bizonytalanság az igazi HODLereket is elbizonytalanítja-e.

BTC graph

Kitekintés a jövőre: bitcoin kereskedési ötletek

Sok jóval tehát nem kecsegtetnek most a közelgő napok. Alapvető technikai szinteket ütött ki a bitcoin hatalmas kereskedési volumenekkel, innen nehéz visszajönni hasonló piaci forgalom nélkül.

BTC graph

A negatív trend megtöréséhez legalább akkora forgalom kell, mint ami az eladásnál volt, ami 7000 vagy akár 8000 dollár fölé lökhetné az árfolyamot, azonban ennek hiányában inkább lefelé tartó trend köszönt majd ránk. Kérdéses az is, várható-e még hasonló eladási hullám, ami még lejjebb viszi az árfolyamot.

Az egyik kereskedő arra hívta fel azonban a figyelmet, hogy a legnagyobb bitcoin tárcák egyelőre továbbra is biztosan tartják magukat, tehát a nagyfiúk nem pánikolnak.

BTC graph

Egy másik kereskedő heti grafikonja alapján további esésre is fel kell készülni és elképzelhető, hogy akár 3000 dollár alá is benéz a bitcoin. Ha a 4700 dolláros támaszt nem tudja tartani az árfolyam, akkor az további esést idézhet elő. Felfelé az 5525 dollár jelentheti az ellenállást, melynek huzamosabb áttörése pozitív hangulatot idézhet elő.

BTC graph

Van, aki szerint még nem kell teljesen feladni a reményt a 6 számjegyű bitcoin árfolyam kapcsán, amíg a 3100 dolláros árfolyam tartományt el nem érjük.

Közelgő időszak erős volatilitása miatt mindenkinek magába kell néznie és a saját egyéni helyzete szerint meghozni a befektetési döntést. FOMO hatás figyelembe vételével, most kell eladni, amíg még lehet? Vagy kivárunk, amíg még lejjebb esik és akkor veszünk? Vagy most veszünk, mert ennél kevesebb már úgysem lesz? Esetleg megoldás még: kivárunk, mert ha jön a medve a legjobb amit tehetünk, hogy halottnak tettetjük magunkat. Bárhogy is döntünk figyeljünk oda a kockázatkezelési eszközökre, jól beállított stop-loss és take-profit megbízásokkal átvészelhetjük ezt az időszakot is jelentős sérülések nélkül.

Vásárlás most!
Coinmixed logo
Neked van
Kapsz
Email
Vásárlás regisztráció nélkül!
Telefonszám
Vezetéknév
Keresztnév
Tárcacím a kiküldéshez

Likeolj bennünket!

Facebook Pagelike Widget