BTC hands

3+1 dolog ami már NEM különbség a bitcoin és a részvény kereskedés között

Vásárlás most!

Az elmúlt hónapban számos olyan hit dőlt meg, ami a korábbi évek alatt kialakult a bitcoin és a részvény kereskedés közötti ellentét kapcsán. Miközben a hagyományos tőkepiacok 40% feletti árfolyameséssel küzdenek, a bitcoin kisebb korrekcióktól eltekintve tartja magát.

Nézzük meg most a mai cikkünkben, mik a bitcoin és részvény kereskedés közötti hasonlóságok és ellentétek.

Bitcoin = spekuláció, részvény = biztos befektetés? Nem.

Talán ez a legnagyobb tévhit, ami idén márciusban megdőlni látszik. A koronavírus okozta pánik március elején gyűrűzött be a részvénypiacokra tisztító tüzet okozva maga után.

Az alábbi ábra jól szemlélteti, hogy milyen hullámvasúton vannak túl az elmúlt hetekben azok a kereskedők, akik nyitott pozícióval rendelkeztek. A március 9-ei héten minden eszköz árfolyama jelentősen csökkent, ez volt az az időpont, amikor a befektetők is realizálták, hogy a koronavírus sokkal nagyobb problémát okozhat mind Európában, mind pedig az Egyesült Államokban, a türkizkék vonal a COVID-19 esetszámot jelöli világszerte, mely akkor ugrott meg igazán, amikor a tőkekivonás megkezdődött a piacokról.

BTCUSD 1D

Az esés pedig minden korábbi képzeletet felülmúlt, mind az amerikai indexet, mind pedig az európai papírok közel 40%-os mélypontot mutattak (eddig), az olajról nem is beszélve, mely már majdnem 60%-ot vesztett az értékéből további gazdasági gondokat okozva világszerte. Mindeközben a bitcoin az év eleje értékéhez képest mindössze 4%-os negatívban van, ez is leginkább egy hatalmas eladási ügyletnek köszhető, mely során hirtelen nagy mennyiségű bitcoin jelent meg a piacon, ezzel pillanatok alatt lenyomva az árfolyamot. Viszont már ez az esés is eltűnőben van, azaz 1 hét alatt korrigálta is a bitcoin piac azt, amit egy óra alatt tönkrevágtak, miközben a hagyományos tőkepiac nem igazán tud magára találni.

Egyedül az arany tudott valamennyire a víz felett maradni a mostani hullámok között, mely meg tudta őrizni az értékét, cserébe viszont az év elején nem is emelkedett úgy az árfolyama, mint a bitcoinnak, tehát bár értékálló, azonban jelentős hozamot nem termelt.

Szabályozott piac jobban működik, mint a szabad piac? Nem.

Örök közgazdasági vita, hogy a piacok működését felülről beavatkozva szabályozni kell, vagy hagyni kell a szabad piaci mechanizmusokat érvényesülni. Az elmúlt hónapban láthattuk, hogy a részvény piacok hangulatát számos intézkedés próbálta jobbá tenni az elmúlt hetekben.

A központi bankok egymásra licitálnak a pénzkészlet növelése tekintetében, az USA-ban és az EU-ban is, ez azonban vagy egyáltalán nem hatott, vagy pedig csak kis mértékben tudta a vevőket a piacra csábítani. Ami nem is csoda, hiszen a korlátlan pénzmennyiség növelés csak elodázza az alapvető problémát az inlfációval.

Sell Buy

Emellett számos fék és szabály próbálja gátját állni a folyamatos eladási megbízásoknak a részvénypiacokon. A Wall Streeten ugyanis megáll a kereskedés, ha az árfolyam 7%, 13% vagy 20%-ot esik, a felfüggesztés azért van beépítve a rendszerbe, hogy a pánik hangulat ne gyűrűződjön át a többi eszközre és legyen általános.

A bitcoin piacán nincs semmi ilyen mechanizmus, ha itt eladási hullám van, akkor mindenki csak magára számíthat, ezért sokkal gyakrabban fordul elő akár napon belüli 5-10%-os árfolyam mozgás is. Pontosan ezért is olyan nagy dolog, hogy a piac egy hét alatt korrigálta azt az esést, ami a hagyományos részvény piacokon nem hogy 1 óra alatt, de még 2 nap alatt sem történhetett volna meg soha. Másfelől viszont a részvény piacok zuhanását a fékek és a központi banki stimulusok sem tudják megállítani.

Túl nagy a bitcoin volatilitása? Nem.

A volatilitás egy eszköz árfolyam változékonyságát mutatja egy adott időhorizontra vetítve, melyet a hozamok szórásával szoktak mérni.

A VIX index, a Chicago-i opciós tőzsde, a CBOE által közölt mutatószám, mely az amerikai részvénypiac árfolyamváltozékonyságát mutatja az S&P 500-ra kötött opciók alapján.

A bitcoin árfolyamváltozékonyságát az alábbi ábrán a BitMex BVOL indexével szemléltettük, a BVOL a bitcoin árfolyam logaritmikus árfolyam változását méri összesen 1440 megfigyelésből, egy napra vetítve.

A két görbe önmagáért beszél, március hónapban a VIX index mozgása, azaz a részvénypiac árfolyamváltozékonysága napokra bontva 3x nagyobb, mint az a bitcoin piacán érzékelhető volt. Korábban valóban többször előfordult, hogy a bitcoin árfolyamváltozékonysága a VIX index felett volt, azonban itt inkább pár napról van szó, mint hetekről, esetleg hónapokról. A VIX index ezzel szemben február vége óta szinte folyamatosan a BVOL index felett halad, leszámítva azt az egy napot, amikor a bitcoin árfolyama egy nagy ügylet hatására napon belül jelentőset esett.

BTCUSD 1D

Láthattuk tehát, hogy az elmúlt hónapban nagyobb árfolyam volatilitás mellett tulajdonképpen kisebb hozamot lehetett elérni a részvény piacon. Pedig a tankönyvek alapvetése, hogy a hozam-kockázat együtt mozog, azaz magasabb kockázatú eszközök hoznak magasabb hozamot. Ez azonban mintha az elmúlt időszakban nem pont így bontakozott volna ki pontosan.

A részvény piacra könnyű beszállni? Nem.

Végezetül még egy fontos különbségre kell felhívnunk a figyelmet, mely ugyan mindig is létezett, azonban most még inkább előtérbe helyeződik: a piac elérhetősége.

Take my money

Pár héttel ezelőtt már megnéztük, hogy nehéz a piacon eltalálni mikor is kell pontosan beszállni, ezért egy megoldást jelenthet az, hogy rendszeres időközönként vásárolunk bitcoint. Ez nem mellesleg a részvénypiacra is érvényes most, ha valaki elkezdett az esésben vásárolni – idővel, remélhetőleg – a visszapattanáskor jelentős árfolyamnyereséget zsebelhet be úgy, hogy nem kellett eltalálnia egyetlen pillanatot a jó vételre.

A részvényeket azonban nem a nap minden órájában kereskedik. Attól függően milyen piacon kereskednek vele, az ázsiai, európai vagy amerikai tőzsde nyitvatartásához kell igazodni, azaz vagy éjjel kell fenn lenni, vagy nappal a home office / digitális oktatás / háztartás mellett kell beiktatni még egy kis elemzést a kereskedéshez. A bitcoin piacán azonban nem kell igazodni semmilyen nyitvatartási időhöz, a nap 24 órájában bármikor lehet adni-venni a kriptopénzt.

Másik fontos szempont, hogy a részvény kereskedéshez jellemzően szükség van egy kereskedési számlára, melyet bankoknál, brókercégeknél lehet nyitni. A számlanyitás néha nem is azonnal történik meg, hanem csak másnapra lesz aktív a fiók, attól függően, hogy milyen gyorsan ellenőrzik le az adatokat a központban. Ráadásul a legtöbb helyen még mindig elvárt a személyes jelenlét, azaz be kell sétálni egy fiókba, még ha ki is lehet tölteni online az adatlapokat, akkor is be kell mutatni a személyi igazolványt személyesen.

A kriptopénz vásárláskor is meg kell felelni bizonyos pénzmosási szabályoknak, azonban az azonosítás teljes mértékben online zajlik, otthonunkból, kényelmesen meg lehet oldani pár perc alatt. Sőt, kisebb összegű bitcoin vásárlásnál nincs is szükség személyes azonosításra, így még gyorsabban és könnyebben lehet belépni a piacra.

A jelenlegi járványhelyzetben tehát inkább #maradjotthon és nyiss egy online bitcoin számlát, melyhez nem kell kimozdulni a lakásból.

 

Vásárlás most!
Coinmixed logo
Neked van
Kapsz
Email
Vásárlás regisztráció nélkül!
Telefonszám
Vezetéknév
Keresztnév
Tárcacím a kiküldéshez

Likeolj bennünket!

Facebook Pagelike Widget